Karrier
„Miként képzeled el a munkádat 3 év múlva?” Ez egy olyan kérdés, amelyet rendszeresen fogunk feltenni neked, és magunknak is a cég egészével kapcsolatban. Az ABESSE jóval az ipari átlag felett fejlődött eddig is, és terveink szerint is azt meghaladó fejlődést kívánunk leírni. Ehhez olyan munkatársakra van szükségünk, akik maguk is képesek ilyen fejlődésre.
Tiszában vagyunk azzal, hogy a tehetség kibontakozásához szükséges megteremteni a megfelelő körülményeket, megtalálni a megfelelő feladatot, és folyamatos kihívások elé állítani azt.
Mivel mi nem egy multi vagyunk, hanem egy magyar tulajdonú vállalat, nálunk a karrier szempontjából sokkal nagyobb mozgástér mutatkozik bárki számára, aki nem a kitaláltba, a készbe szeretne beleülni, hanem maga is aktívan részt szeretne venni a cég fejlődésének alakításába.
Karriered, szakmai fejlődésed és céljaid tervezése közvetlen feletteseddel és a HR-rel folyamatosan téma lesz.