SOA a mindennapokban
Ma már minden vállalat elmondhatja magáról, hogy működésével kapcsolatos feladatait számos informatikai rendszer támogatja. A legtöbb esetben ezek a rendszerek a „gyártási” folyamattól az adminisztrációs feladatokig felölelik a cég tevékenységeit. Az üzleti versenyben ez már jó ideje kevés. Meg kell teremteni a kapcsolatot ezen rendszerek között, sőt ezeket a kapcsolatokat ki kell terjeszteni a partnerek felé is. A legtöbb esetben már ez is többé-kevésbé szabványosan megtörtént.
Ma már akkor beszélhetünk informatikai előnyről, ha az adott vállalat munkafolyamatai dinamikusan adaptálhatók a piaci igényekhez, ezek átalakítása egyszerűen és nem utolsó sorban hatékonyan, olcsón és legfőbbképpen gyorsan lebonyolítható. Ehhez nyújt segítséget a szolgáltatás alapú megközelítésmód (Service Oriented Architecure SOA), ahol lényegében az összetett funkciókat több kisebb, egyszerű és újrahasználható szolgáltatás megfelelő összekapcsolásával valósítjuk meg.
A fentieknek megfelelő infrastruktúra kialakítását azonban mind üzleti, mind módszertani mind pedig technológiai szempontból átgondoltan és jól szervezetten kell végrehajtani, hiszen a feladat egy hosszútávon használható alapinfrastruktúra kialakítása. A SOA feladatokat ugyanakkor nem szabad sem túlzottan magas üzleti, illetve alacsony technológiai szintről indítani. Célszerű egy-egy jól meghatározott cél, feladat mentén elindulni és a teljes problémakört szem előtt tartva, de már rövidtávon is látható, hasznos eredményekkel járó megoldásokat kialakítani, melyek fokozatosan bővíthetők az igényeknek megfelelően.
Ebben nyújt segítséget sok éves tapasztalata alapján az Abesse Informatikai Tanácsadó Zrt.
Szolgáltatásaink:
Az elmúlt években a szolgáltatás orientált megközelítésmód, illetve az ehhez kapcsolódó tématerületeken az Abesse Zrt. a felmérési, a tervezési feladatoktól a konkrét megvalósításig és üzemeltetésig bezárólag számos feladatot oldott meg sikeresen. A leggyakrabban felmerülő feladatok az alábbiak:
- Vállalati SOA érettségi felmérés
- Vállalati rendszer- és folyamatintegrációs struktúra felmérés
- Rendszer-, folyamat- és szolgáltatás integrációs koncepciótervezés
- Rendszer, illetve szolgáltatás integrációs platform kialakítása
- Egyedi EAI (Enterprise Application Integration) és B2B (Business To Business) integrációs megoldások kialakítása
- Integrációs megoldások üzemeltetése valamint ezt támogató felügyeleti, monitorozó, naplózó szolgáltatások kialakítása.