ABESSE Informatikai Tanácsadó Zrt.

Abesse

Rónai Balázs vezérigazgató

Rónai Balázs, vezérigazgató

Az ABESSE Zrt.-t 2003-ban hoztam létre több kollégámmal közösen, akikkel egy korábbi cégemnél is együtt dolgoztunk, és akik közül többen ma már tulajdonostársaim is a cégben.

Célunk az volt, hogy nagyvállalati ügyfélkörben lévő, folyamat informatikai problémákra adjunk egyszerű, stabil, rugalmas megoldásokat.

Nem kívántunk technológia független tanácsadó cég lenni. Abban hiszünk, hogy a kínált megoldások sikerében kell tökéletesen magabiztosnak lennünk.

Ez pedig akkor valósítható meg, ha a használt technológiák körül megvan az a kritikus tömeg a cégnél. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy munkatársaink ne csak egyénileg, hanem műhely szinten is a maximumot tudják kínálni az adott témában.

Így lettünk rövid idő alatt a Microsoft Gold Partnerei. És így alakult, hogy az elmúlt 6 évben zsinórban mi lettünk az „Év legkompetensebb partnerei” itthon a Microsoftnál. Ez egy objektív elismerés, amit az ügyfelek által visszaigazolt referenciák és kollégáink nemzetközi vizsgaközpontokban megszerzett vizsgái és minősítései alapján ítélnek oda.

 

A folyamat informatikában arra fókuszálunk, hogy az ügyfeleink:

  • a lehető legkisebb átfutási idővel tudják kiszolgálni vevőiket,
  • a lehető legjobb együttműködéssel a munkatársak és a szervezeti egységek közt,
  • a lehető legkevesebb erőforrással és költséggel,
  • a lehető legszorosabban integrálhassák meglévő rendszereiket,
  • a lehető legjobb megfeleléssel az aktuális szabályozóknak,
  • a vezetők a lehető legpontosabb képpel rendelkezzenek a cég működéséről,
  • és mindez a lehető legnagyobb stratégiai mozgásteret biztosítsa a cégnek, ha a piaci viszonyok szükségessé teszik a változást.

 

ABESSE Informatikai Tanácsadó Zrt.